Hír
2016-os összefoglaló2016. december 30.

Nektek köszönhetően a 2016-os év is remek volt a zenekar számára. Az év elejét pihenéssel és új dalok írásával töltöttük, majd jött egy sikeres, és nagyon jó hangulatú nyári és őszi turné. Novemberben megjelent a 15 éves jubileumi koncertfilmünk Blu-ray-en és DVD-n. Ez volt az első hazai Metal Blu-ray kiadvány. Most pár nap pihenés vár ránk, de a jövő héten már vissza is térünk a próbaterembe, ugyanis sűrű év elé nézünk. Március elején egy új dallal és klippel jelentkezünk, amihez egy 2 hónapos turné is kapcsolódik majd. Szépen alakul már a nyári szezonunk is. Az ősz folyamán jelenik meg a 8. nagylemezünk, amit egy országos lemezbemutató turnéval ünneplünk majd meg, tehát nem fogunk unatkozni 2017-ben sem. :-)
Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy már 16 éve mellettünk álltok. Szívből köszönünk minden jót, amit idén kaptunk tőletek, és a legjobbakat kívánjuk nektek a következő évre!
Hamarosan jövünk a tavaszi turné állomásaival és részleteivel. Addig is, ITT egy összeállítás a 2016-os koncertfotókból. Jó nézelődést!

Koncertek
2024. május 11.Jászboldogháza - Condors MC. Találkozó
2024. május 17.Kecskemét - CityRocks (ingyenes)
2024. május 25.Nyíregyháza - Főhe Fesztivál
2024. július 11.Tiszaföldvár - XXX. Griff Nemzetközi Motoros Találkozó
2024. július 12.Dunaújváros - Rockmaraton
2024. július 18.Mezőtúr - East Fest
2024. július 27.Debrecen - Campus Fesztivál / Rock Aréna
2024. augusztus 2.Székesfehérvár - FEZEN Fesztivál
2024. augusztus 3.Sárvár - Vármeeting
2024. augusztus 8.Fonyód - RockBalaton
2024. augusztus 9.Wild East Rock
2024. augusztus 29.Hajdúnánás - Moto-Rock Weekend Fesztivál
2024. augusztus 30.Sitke - Sitkei Rockfesztivál
2024. augusztus 31.Alsóörs - Tábor Fesztivál
2024. szeptember 7.Budapest - Barba Negra